A szépség határtalan.

Felvidék Szépe

Interjú a 2015-ös Miss Grand International Szlovákiával, Barthalos Andreával

2015. november 30. - Kász Attila

A lakszakállasi lány amellett, hogy felvidék egyik legszebb lánya, 2015-ben felvidéki magyarként képviselte Szlovákiát a Miss Grand International versenyen, amiről bővebben is beszél majd.

Andrea szívügye a kislányok önbizalmának növelése, épp ezért is alapította meg a Szépségtábor a Felvidék Szépeivel tábort. Amellett, hogy a lányok belekóstolhatnak a szépségiparba, ez nem egy verseny, hanem egy kellemes hangulatú, nagybetűs csajos tábor, ahova 8-16 éves lányok jelenezését várják.Mivel egyre népszerűbb a szépségtábor így 2016-ban már egy ötnapos esemény lesz, s Andrea álma, hogy idővel sok támogató figyel fel a táborra és egy állandó elismert szakmai csapat áll majd össze.

_k006341.jpg

TOP: Bridget & Olivia - SZOKNYA: Koka Fashion - FÜLBEVALÓ: Karman Jewelly (WonderLAB)
Fotó: Köő Adrienn

 

 

Kislányként is arról álmodtál, hogy egyszer majd egy szépségversenyen tündökölsz?

Nem álmodoztam ilyesmiről, inkább a sport világa vonzott, de azért szerettem felpróbálni anyukám koronáját, szalagját, menyasszonyi fátylát. Örülök, hogy hagytam magam rábeszélni, hogy próbáljam ki magam a szépségversenyek világában is.

 

Fontosnak tartok, hogy a szépség mögött tudás is állon?

Úgy gondolom, ha valaki szép, és a szépségversenyek világában érvényesülni szeretne, szükséges az intelligencia, tájékozottság és a megfelelő hozzáállás, azonban nem gondolom, hogy a főiskolai végzettség létfontosságú lenne, csupán egy kis plusz.

 

Hogyan tudtad kihasználni a verseny adta lehetőségeket?

A verseny által belecsöppentem abba a közegbe, ahol olyan embereket ismerhetek meg, akik a divat és a modellvilág résztvevői. Mindig is úgy gondoltam, hogy van mondanivalóm az embereknek, az ismertséget erre is szeretném felhasználni, a szépségtábort is ezért indítottam el, hiszen úgy látom, hogy fontos rávezetni a fiatalokat, hogy tiszteljék önmagukat, hogy mindenki értékes és mindenkiben ott van a szépség. Szeretnék elindítani egy programot is ebben a témában iskolások számára.

 

Kérlek mesélj a thaiföldi versenyről, az ott ért élményeidről, kulisszatitkokról.

Amikor utaztam ki a versenyre, nem tudtam, hogy mi vár majd rám. Azt gondoltam, olyan lesz, mint az itthoni felkészítőtábor, sok-sok gyakorlással, színpadi és ruhapróbákkal. Ellenben az első két hétben kirándultunk, bejártuk Thaiföld nevezetességeit, megismerkedtünk az ott élők kultúrájával. Bármerre jártunk, mindig nagy szeretettel fogadtak bennünket, kedvenc helyem az Álmok szigete volt. Legnagyobb megpróbáltatás számomra a kettősség volt, látni a szegénységben élő embereket, és megélni a gazdagok pompázatos életét. Lelkiekben ez nagyon megérintett, de végül is ennek a versenynek ez a fő célja, felnyitni a világ szemét, hiszen ez a jelenség nem csupán a thaiföldiek problémája. A Királynő az elkövetkező egy évben sorra fogja látogatni a mély szegénységben élő közösségeket és a háború sújtotta országokat.

_k006371.jpg

TOP: H&M - SZOKNYA: Bridget & Olivia - ÖV: Koka Fashion
Fotó: Köő Adrienn

 

Hogyan élted meg a versenyre való felkészülést, és magát a gála pár óráját?

A gálára való felkészülés az utolsó héten zajlott, az alversenyeken elért eredmények és a tánctudásunk alapján 3 csoportra osztottak bennünket. Én az A csapat tagja lettem, ami azt jelentette, hogy a gála első percétől a színpadon lehettem, az első sorban táncolhattam. Aprólékosan kidolgozott koncepció alapján dolgoztunk, pontosan hova álljunk, mikor melyik kamerába nézzünk, mikor kell megszólalnunk. A színpad hatalmas, a fények lenyűgözőek voltak.

 

Mit tanácsolnál a 2016-os versenyzőknek?

A külső szépség egy alap tulajdonság, de az önmagában nem elég. A belső értékek is fontosak, az önkifejezés, magabiztosság, de kellő alázat is szükséges a szakma iránt. Tisztában kell lenni önmagunkkal, a hiányosságaink fejleszthetőek.

Azok a lányok, akik jelentkezni szeretnének a Felvidék Szépe versenyre és komolyan gondolják a megmérettetést, azok mindenképp készüljenek fel, hogy életük egyik legmeghatározóbb lehetősége tárul ki előttük. Készüljenek fel testileg, lelkileg mert csak a legjobbak juthatnak a döntőbe. A válogatóig még van egy hónap, így a sport elengedhetetlen a felkészülés időszakában. Ne féljenek nagyot álmodni és megpróbálni. Az első lépés csakis a lányokon múlik a verseny pedig adja a többi lehetőséget.

Akit érdekel még néhány jó tanács, bátran forduljon hozzám!

_k006399.jpg

CSIPKÉS TOP és SZOKNYA: Koka Fashion
Fotó: Köő Adrienn

 

Kász Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://felvidekszepe.blog.hu/api/trackback/id/tr908126120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása